Egy hashajtó reklámfilmje szerint, bármennyire is otthonosan rendezed be a WC-det, nem kellemes, ha egész nap ott kell ülnöd… Szerintem ez helytálló megállapítás. Viszont, ha nincs is hasmenésünk, és csak a napi rutinnal együtt járó időt töltjük a mosdónkban, szeretjük, ha erre a rövid kis időre is kellemes illat, tisztaság, rendezettség és nyugalom vesz körül bennünket. A legtöbben meg is teszünk ezért mindent. Csodás illatú illatosítókat helyezünk a WC csészébe, ami lehetőleg a fertőtlenítésről is gondoskodik.

Mivel a gyártók is felismerték az erre való megnövekedett igényt, mára már sokféle megoldással rukkoltak elő, csak győzzünk válogatni! A különlegesnél különlegesebb illatarzenál mellett számos megoldás közül is választhatunk: a kosaras, a kosár nélküli, a beöntős és a spray formátumok között mindenki megtalálhatja a maga igényének megfelelőt.

Számomra azonban az is fontos, hogy mindez környezetkímlő legyen. Gondold csak el, naponta hányszor húzod le a WC-t és ezzel mennyi vegyszert küldesz a csatornába csupán egyetlen nap alatt? Ezek előbb utóbb valahol bekerülnek a talajvízbe és az élővizekbe is, mérhetetlenül mérgezve a környezetet és végeredményben saját magunkat is. Mindenkit arra buzdítok, hogy válasszon olyan WC fertőtlenítőt, ami nem károsítja a környezetet. Ilyen például az Orgalco Bio Cleaner Exquisit WC olaj és légfrissítő, amit most lehetőségem volt tesztelni a Bio Cleaner Kft. jóvoltából.

 

A forradalmian új, biológiailag lebomló WC fertőtlenítő

A Bio Cleaner Exquisit WC olaj magyar termék. Méltán lehetünk rá büszkék, hogy hazai fejlesztéssel és gyártással készül egy olyan tisztítószer család, amelyeknek a felhasználása rendkívül biztonságos a környeztet tekintve. Komponensei ugyanis élővízbe kerülve lebomlanak, méghozzá természetes anyagokká alakulva át. Az Exquisit WC olaj is ilyen: lebomló termék, maró és egészségre ártalmas anyagot nem tartalmaz. A hígított termék csatornába, élővízbe bekerülhet! Környezetbarát mivoltát a csomagoláson a Környezetbarát Termék Védjegy tanúsítja, amely egy magyar cédrus sémikus ábrázolása. Magyarországon 1994 óta használják ezt a jelzést olyan termékeknél, amelyek igazoltan környezetbarátok vagy környezetkímélők.

 

 

Hogyan működik?

A WC olaj a legjobb megoldás a toilet higiéniában! A WC csészébe permetezve vékony filmréteget képez a felületen, ezáltal megakadályozza a szennyeződések és a vízkő lerakódását. Így tisztán tartja a WC csészét és friss illatot biztosít.

Nem csak a WC kagylóban használható, hanem mindenféle lefolyóba is permetezhető és csaptelepek tisztán tartására is alkalmas. Csak befújod a fürdőszobai mosdókagyló lefolyójába, vagy bepermetezed vele a csapot és máris megóvtad a vízkőlerakódásoktól ezeket a felületeket. Nem kell aggódnod, a krómozott csapokat nem marja meg, viszont nem engedi, hogy kiüljön rájuk a vízkő, így hosszú időn át csillogóak és fényesek maradnak!

Az adagolását praktikus szórófej könnyíti meg. Olyan szórófejjel van ellátva, amely széles spektrumban permetez. Ez azt jelenti, hogy nem kell körbefújkálnod minden egyes négyzetcentiméterét a WC kagylódnak. Elég, ha nagyjából a mértani közepe felé tartod a flakont vízszintesen, és kétszer-háromszor belespriccelsz. A szórófej tökéletesen végzi a dolgát: a teljes felületet befedi tisztítószerrel. Így rendkívül higiénikusan használható anélkül, hogy bármihez hozzáérnél a kezeddel vagy a flakonnal. Szuper jó!

Amikor először használtam, én mondjuk nem tudtam, hogy ez ilyen hiper-szuper adagolófejjel rendelkezik. Ennek megfelelően rendesen körbepermeteztem vele minden látható felületet, aminek az lett a következménye, hogy iszonyú tömény illatfelhővel borította be a fürdőszobámat, ami aztán elárasztotta a nappalit és a hozzá közel eső hálószobát is. Fél napig szellőztettem, mire sikerült valamennyire megszabadítanom a lakásomat a toilet szagtól. Mert hát bármennyire is kellemes az illat, valljuk meg, nem igazán keltett romantikus hangulatot a hálószobában…

Ebből okulva, következő alkalommal már csak két pumpálásnyit használtam belőle és az éppen elegendő volt. Az, hogy széles spektrumban permetez a szórófej, arról a párom világosított fel. Ugyanis egy férfi mindig azonnal felfedezi a technikai megoldásokban rejlő lehetőségeket. Érdekes, hogy míg én nőként kérdés nélkül használni kezdtem, a párom először szemügyre vette a szórófejet és elolvasta a használati leírást. Hiába, őt a működési elve érdekelte, míg engem az azonnali eredmény… Nos, ez is egy fontos különbség a férfi és a női gondolkodás között. Tanulság: ha új dolog kerül a háztartásodba, mindenképpen mutasd meg először a párodnak és figyelj rá, mit mond róla. Érdekes dolgok derülhetnek ki. (Lásd az én esetemet).

A gyártó leírása szerint a használatot követően 48 órán át biztosítja a tökéletes higiéniát és tisztaságot, valamint a kellemes illatot.

A tisztaságra vonatkozó állítással nem tudok vitába szállni, tekintve, hogy nem tartok itthon egy kisebb laboratóriumot, amivel ellenőrizhetném a helyességét. De el kell, hogy higgyük, hogy valóban így van. Ezeket a termékeket nagyon drága berendezésekkel és szigorú ellenőrzés mellett tesztelik. Emellett komoly ellenőrző szervek vizsgálják a termékcímkén feltüntetett állítások valódiságát, és csak abban az esetben engedélyezik, ha azok a valóságnak valóban megfelelnek. Valótlan állításokat nem írhatnak rá a termékre, különben nagyon megbüntetik a gyártót. Szóval higgyük el, hogy ez a fertőtlenítő valóban 48 órán át hatékonyan pusztítja el a mikroorganizmusokat, így biztosítva a WC fertőtlenítését.

Egyben ez azt is jelenti, hogy legalább kétnaponta meg kell ismételnünk az eljárást, vagyis minden harmadik napon újra be kell fújnunk a WC kagylónkat vele. Nekem ez egy picit macerás, mivel én ettől egy kissé kényelmesebb típus vagyok. Jobban szeretem az olyan megoldásokat, amivel csak havonta egyszer kell foglalkoznom. Például havonta egyszer feltöltöm a WC illatosítóval az erre szolgáló kosarat és kész. De hát nem vagyunk egyformák. Attól, hogy én lusta vagyok, attól még a termék nagyszerű!

Az illata azonban nem tart ki két napig. Ha este használod, akkor nagyon jó, mert reggel kellemes illat fogad a fürdőszobádban vagy a mellékhelyiségben. Amikor napközben folyamatosan használod a WC-t, akkor viszont estére teljesen eltűnik az illat. Ebből az okból kifolyólag én minden nap alkalmaztam a Bio Cleaner WC olajat, így tuti, hogy nagyon tiszta volt a WC kagylóm a tesztelési időszak alatt, és folyamatosan jó illatot is biztosított.

 

Illatválaszték

A Bio Cleaner Exquisit WC olaj és légfrissítő három illatban elérhető: Bella, Dover és Zafira.

Az illatok elnevezései nagyon egyediek és rendkívül egzotikusnak hangzanak. Felhasználói fejjel gondolkodva azonban keltenek némi zavart. Ugyanis nem lehet beazonosítani, hogy pontosan milyen illatot takarnak. Márpedig az ember egy WC illatosítót nyilván az alapján választ, hogy milyen is az illata. Mivel a termékeket megszagolni általában nem lehet a boltban, ezért az elnevezés és a leírás alapján próbálunk némi támpontot találni.

Én ugyan a gyártótól kaptam tesztelésre ezeket a termékeket, de próbáltam elképzelni, ahogy állok egy szupermarketben a tisztítószereknél és válogatok a toilet illatosítók között. Vajon milyen asszociációm lehetnének egy Bella, egy Dover vagy egy Zafira illat kapcsán?

A Bella olyan kislánynévnek hangzik, vagy talán egy kiskutyát neveznék el így. Nos, Rád bízom, milyen illatot társítasz ehhez.

Na és a Dover? Nekem erről egy versenyló jut eszembe… Illattársítást szintén a fantáziádra bízom.

A Zafira olyan egzotikusnak hangzik, nekem valamiért Szaffi arca ugrott be elsőre. Megvan a rajzfilm? Ha nem, akkor még nagyon fiatal vagy (most irigykedek…). Szintén nem tudom, milyen illatot lehet ehhez elképzelni. Valami déligyümölcsét? Vagy olyan keleties tömjénes, szantálfás lehet?

Talán a címkén lévő fotók segítenek egy kicsit. A Bella címkéjén egy zöld bokros, fás, virágos park fotója van. Esetleg valami fenyő vagy virágillatot rejthet?
Nos, ki kell, hogy ábrándítsalak. Valójában citrom illatú. Elég tömény, nekem ez tetszett a legkevésbé. A zöld bokros parkról egyébként egyáltalán nem gondoltam volna, hogy citromos.

Lássuk a Dover-t! Ennek a címkéjén egy kék égbolt van, fehér felhőkkel. Ez egy kicsit ismerőnek tűnik, a tiszta, friss illatokat szokták ilyen képekkel illusztrálni.
Nem tudnám meghatározni egyébként, hogy milyen illata is van valójában. Kicsit hasonlít a kézfertőtlenítők és a nedves fertőtlenítő kendők illatára. Töményen nem annyira jó, de ha egy kicsit oszlik, egész kellemes. Egyébként olyan tipikus WC illatosító szaga van.

Személyes kedvencem a Zafira. Bár a név és a termékcímkén lévő drágakő fotója alapján halvány lila lövésem se lenne, milyen illatot rejthet. Talán valami egzotikus illatara asszociálnék, elsősorban kókusz vagy valami hasonló déligyümölcsére.
Ezzel szemben, amikor kifújtam, kellemes virágillattal töltötte meg a helyiséget, ami gondolatban a varázslatos keletre vitt. Nem erős, nem túl édes, és végre nem az a kifejezett és megszokott „közvécé” illat! Nekem ez tetszett a legjobban, megvallom őszintén.













Kép forrása: biotermekteszt.hu 

Ár-érték arány

A Bio Cleaner Exquisit WC olaj és légfrissítő többféle kiszerelésben is elérhető. A legkisebb félliteres, de van belőle literes és 5 literes is. A nagy kiszerelés mutatja, hogy nem csak lakossági, hanem ipari felhasználásra is szánják. Biztatom a nagyfelhasználókat, hogy bátran használják, mert HACCP rendszerbe is beilleszthető (kisfelhasználóként, ha nem találkoztál még ezzel a rövidítéssel, akkor csak annyit kell róla tudnod, hogy ez egy élelmiszer biztonsági minősítő rendszer élelmiszergyártók és vendéglátó egységek számára.)

No de bennünket inkább a lakossági felhasználás érdekel. Én a félliteres kiszerelésűt kaptam tesztelésre, amit most már kb. három hónapja használok, és még mindig van belőle. Igaz, a három illatot felváltva alkalmazom, de szerintem, ha egy flakonnal lenne, akkor is kitartana úgy 2-3 hónapig minimum.

Ráadásul nem szükséges külön fertőtlenítőt és légfrissítőt vásárolnod, és ha még azt is hozzávesszük, hogy a vízkő lerakódást is megelőzi, akkor gyakorlatilag a vízkőoldót is a boltban hagyhatod. Máris spóroltál legalább három tisztítószer árát!

Ehhez képest nem is olyan drága. A félliteres kiszerelést 1500 Ft körül tudod megvásárolni, amit ha leosztasz havi szintre, akkor rögtön csak havi 500 Ft-odba került. Szerintem rendkívül megéri az árát, főleg, ha azt nézzük, hogy a környezetet sem bántod vele!

szavatossági ideje korlátlan, amennyiben betartjuk a tárolására vonatkozó utasításokat. Tehát ha akciós a termék, bátran spájzolj be belőle, amennyit csak szeretnél!

 

Előnyök:

  • magyar termék, megvásárlásával támogatod a hazai gazdaságot
  • szuper környezetkímélő, biológiailag lebomlik, élővízbe kerülhet
  • megfelel a HACCP élelmiszer biztonsági minősítő rendszer előírásainak, ezért élelmiszeriparban is alkalmazható
  • többféle illatban és kiszerelésben is elérhető
  • kiváló ár-érték arány
  • használata mellett nem szükséges egyéb tisztító- és fertőtlenítő szereket alkalmazni
  • nagyon praktikus, higiénikusan használható szórófejjel rendelkezik, ami az adagolást is megkönnyíti

 

Hátrányok:

  • töményen kifújva nagyon erős illata van, kicsit várni kell, amíg oszlik az illatfelhő
  • zavaró, beazonosíthatatlan fantázianévvel látták el a különböző illatokat, amiből nem tudni, mit takarnak. Az viszont biztos, hogy teljesen más illatuk van, mint amire a név alapján asszociálnál.
  • Kicsit macerás, hogy minden nap foglalkozni kell vele, de ez nem mindenkit zavar (lustaságom miatt engem igen)
  • Egyelőre kevés helyen kapható, mivel eddig csak ipari felhasználóknak értékesítették (reméljük, hamarosan ez változik)

 

Összességében nem okozott csalódást ez a WC fertőtlenítő. Nekem újdonság volt olyan szempontból, hogy nem használtam még ilyen pumpás fajtát (én a kosaras, havonta egyszer feltöltősre esküszöm…). A Bio Cleaner termékektől megszokott kiváló minőséget, praktikus és egyszerű felhasználási módot hozta. Szívből ajánlom mindenkinek, bátran próbáljátok ki!

 

Szöllősi Adrienn
biotermekteszt.hu